Szegénységenyhítő program
Az idén is folytatja legnagyobb volumenű szegénységenyhítő programját a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete. Az elmúlt hetekben közel 120 tonna tartós élelmiszer érkezett a megyébe, melyet a helyi önkormányzatok közreműködésével a Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei osztanak ki a rászorult családoknak.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület kiemelten közhasznú adományosztó szervezet és a Vöröskereszt megyei irodája együttműködésének köszönhetően az idén is kétszer osztanak nagyobb mennyiségű élelmiszert a megye számos településén. Az utóbbi napokban öt kamionnyi lisztet, cukrot, száraztésztát fogadtak a karitatív szervezet munkatársai, melyek közül az utolsó ma érkezett meg Egerbe.
A szállítmányokat – melynek összértéke 19.520.000 forint - összesen 33 településen 15.200 főnek terveznek kiosztani – tájékoztatott Gortva József, a Vöröskereszt megyei igazgatója.
A megyében ez az immár ötödik éve tartó projekt számít a Vöröskereszt legjelentősebb szegénységenyhítő programjának. A rendkívül szigorú adminisztrációs kötelezettségek betartásával járó osztások lebonyolításában egyaránt részt vesznek a Vöröskereszt munkatársai, helyi önkéntesei, de a települési önkormányzatok képviselői is.
Az Európai Unió intervenciós alapjából származó élelmiszerekkel történő segélyezést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület mellett még a Baptista Szeretetszolgálat, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Karitasz koordinálja, a továbbosztást vállaló kisebb szervezetek és önkormányzatok ezekkel az adományosztó szervezetekkel vehetik fel a kapcsolatot.






Friss hozzászólások
1 hét 1 nap
2 hét 2 nap
3 hét 1 nap
4 hét 3 nap
9 hét 4 nap
9 hét 4 nap
9 hét 4 nap
10 hét 1 nap
1 év 6 hét
1 év 25 hét